A dekoráció fontos része a virág – de milyen legyen?

Amikor elkezditek tervezni az esküvőtök dekorációját, az első fontos döntés, hogy milyen stílust szeretnétek viszontlátni. Ez általában gyorsan kiderül, hiszen az interneten keresgélve rengeteg dekor fotót találtok és pillanatokon belül el tudjátok dönteni, melyik tetszik és melyik nem. Azonban egy-egy stíluson belül nagyon meghatározók a virágok fajtái.

Egy vintage-rusztikus stílusnál egészen más fajtákból válogathattok, mint egy nagyon elegáns vagy modern dekorációval rendelkező esküvőnél. Ebben a dekoros, akivel együtt fogunk dolgozni, gyönyörűen mutatja majd nektek az utat, segít nektek eldönteni, mik közül tudtok választani. Nem kell nektek botanikussá válni és a növények latin neveit megtanulni ahhoz, hogy a legjobb mellett tudjatok dönteni. A stílust minden esetben érdemes összhangba helyezni a helyszínnel, annak adottságaival és természetesen kihasználva a helyszín adta lehetőségeket, hiszen ezzel sok esetben számottevő összegeket tudtok megtakarítani. Emiatt elengedhetetlen a helyszínbejárás a dekoros kollégákkal – kivéve, ha nagyon sokat dolgoznak az adott helyszínen -, mi mindenképpen javasolni szoktuk, mert Nektek is megnyugvás, ha a helyszínen körvonalazva, vázlatosan megrajzolva látjátok a lehetőségeket, együtt tudunk tervezgetni.

Fontos lehet a tervezésnél, hogy tisztában legyünk a virágok elérhetőségeivel is. Egy gyöngyvirágos vagy tulipános csokor vagy akár a teljes dekoráció ősszel sokkal többe fog kerülni, mint egy szezonvirágokból összeállított kompozíció. Fontos lehet még átgondolni, ki melyik virágot szereti vagy nem szereti, köti-e rossz emlék egy adott fajtához, színhez. Természetesen ez rajtatok kívül az örömszülőkre, tanúkra is vonatkozik. Kiderülhet a tervezésnél, hogy egy közeli rokon allergiás valamelyik virágra, virágporra, zöld növényre, ilyenkor ezekre az esetekre különösen odafigyelünk. A dekoráció tervezése és kivitelezése nagyon aprólékos és alapos munkát igényel, emiatt különösen fontos, hogy tapasztalt dekoros csapattal kapcsolódjunk össze, akik lelkiismerettel végzik munkájukat. Mi ebben is segítünk Nektek, közösen megtaláljuk a számotokra legmegfelelőbb csapatot.